József Pohár- március 19.
Évszázados fák alatt, évszázados hagyomány
Ezüstből készült József-poharat kapott nemrégiben Batthyány Tihamér és Batthyány Benedek grófoktól Ikervár község képviselőtestülete. Az idei hagyományőrző József napi koccintást megtisztelte Dr. Veres András megyéspüspök, gróf Batthyány Benedek és a székesfehérvári Vasi Baráti Kör is.
Batthyány József gróf (Batthyány Lajos miniszterelnök apja) az 1809. évi adománylevél szerint azzal a feltétellel adta örökül az úgynevezett Zsidahó - dűlőt a falu közbirtokosságának, hogy minden esztendőben március 19-én Szent József napján a község elöljárói koccintással emlékezzenek a gróf jótéteményére. Az adományozó levélben ez áll: "minden esztendőben március 19-i, azaz Szent József napján ezen a jóletéteményemről hálaadó szívvel megemlékezvén s megirt düllő szinén egészségemért egyet inni és gyermekeiknek örömmel eszekben kutatni, hogy azon nap hozzám Uraikhoz mutatott igaz vonszásokért ezen düllővel kegyesen megjutalmaztattak."
Az évszázados hagyományt 12 évvel ezelőtt ébresztette fel mély álmából a Batthyány Lajos Művelődési Ház. A ligetes, cserjés Rába parti fás-legelő, 400-500 éves tölgy-és vadkörtefáival jelentős tájérték. Az eseményt Nagy Imre Győző szíves hozzájárulásával az öreg tölgyfák alatt rendezzük.
Pásti József igazgató